Bemutatkozás

Zsiga László profilkép

Hogyan lettem ingatlanvizsgáló?

Édesapám szobafestő volt, így már az iskolai szüneteket is gyakran töltöttem építkezéseken, ahol nagyon fiatalon elkezdtem a technikai tudást magamba szippantani. 

Az első vállalkozásomat egy villanyszerelő barátommal karöltve indítottuk el 15 évvel ezelőtt. Ekkor már szembesültünk azzal, hogy a jó hozzáállásunkkal és igyekezetünkkel megszerzett tudásunk és tapasztalatunk az ingatlanvásárlás előtt állóknak is nagyon értékes lehet.

Mielőtt belevágtam az ingatlandiagnosztikába, előtte több mint 10 éven át teljes körű lakásfelújításokkal foglalkoztunk. A villanyszereléstől kezdve a gipszkartonozáson, vízvezeték szerelésen és burkoláson át a riasztó szereléssel bezárólag mindenfajta felújítási munkát elvégeztünk a megrendelők nagy megelégedésére.

Ezalatt az idő alatt az építőipar szinte minden területén jelentős szakmai tapasztalattal gazdagodtam, valamint még a magasépítési technikusi képesítésre is sikerült szert tennem.

Honnan jött az ötlet?

Egyszer, az egyik barátom megkért, hogy készítsek számára egy ajánlatot a háza felújítására, amit nemsokkal előtte vásárolt. A házhoz érve a barátom már ott állt széles mosollyal az arcán és büszke tekintettel egy “romhalmazt” mutatott nekem, hogy milyen jó ingatlant sikerült találnia.

Ott döbbentem rá, hogy igen nagy hiányosságok vannak a hétköznapi emberek technikai és műszaki tudásában az ingatlanokról.

Ekkor elhatároztam, hogy segíteni akarok az ingatlanvásárlás előtt állóknak, hogy ne kerüljenek ilyen helyzetbe csupán amiatt, mert az iskolában nem tanítanak meg alapvető műszaki ismereteket az ingatlanokról.

Zsiga László épület műszeres állapotfelmérés

Mit mondanak rólam azok, akiknek már segítettem?

5,0 106 reviews

  • Avatar Ivett Madarasz ★★★★★ az elmúlt héten
    Ajánlani tudom László munkáját. Serény és szerény 🙂 Alaposan dolgozik, dokumentál, listáz, türelmesen magyaráz. Nekünk nem volt más műszaki segítségünk, így amiket mondott, nagyon hasznosak voltak. Több olyan téma is volt a listán, ami nagyon lényeges, de a tanácsa nélkül komoly következményekkel járhatott … More volna a figyelmen kivül hagyásuk.Tetszett, hogy a rádióaktivitást is mérte, még ha 0 is lett. Nagyon szépen köszönjük, nekünk tudott segíteni. 🙂
  • Avatar Gábor Tóth ★★★★★ egy hónapja
    Gyors kommunikáció, magasfokú felkészültség (szaktudás és műszerezettség egyaránt) jellemzi László munkáját. Hirtelen volt szükségünk segítségére és Ő példaértékű módon azonnal tudott nekünk időpontot adni. A felmérés végén részletes információkat kaptunk mindenre kiterjedően és az összes felemrült kérdésünkre … More is választ kaptunk. Nagyon szépen köszönjük a segítséget, abszolút ajánljuk mindenkinek!
  • Avatar Viktória Sárkány ★★★★★ 3 hete
    Laci szuperalaposan felmérte a kiszemelt lakásokat, és volt hogy súlyos baklövéstől is megkímélt általam nem látott hibákra rámutatva. Sokat tanultam tőle a jövőre nézve, hogy mit érdemes nézni egy lakás állapotát tekintve-milyen kérdéseket érdemes feltenni a tulajdonosnak.
  • Avatar Peter Sz ★★★★★ az elmúlt héten
    A szakértő rugalmas, hozzáértő, alapos, udvarias, pontos, rendelkezik a kellő szaktudással és a megfelelő műszerekkel. Mi sokat köszönhetünk Neki a megfelelő ingatlan kiválasztásában, melyet ezúton is köszönünk! Mindenkinek csak ajánlani tudjuk!
  • Avatar Benjámin Horváth ★★★★★ 2 weeks ago
    Nagyon felkészült, kedves szakember, közérhető módon át tudja adni a tapasztalatait. Mindenféleképpen ajánlott ingatlanvásárlás előtt.

View Reviews